2012. szeptember 16., vasárnap

Szűkös napok...

Régen jelentkeztem új bejegyzéssel. Ennek két oka van. Egyrészt kevés a szabad időm, másrészt nem igazán jeleskedek a halfogásban sem. A Velencei-tónál is jártam, de az lassan kiszáradóban van, főleg kikötők, így aztán nem nagyon vágyok oda. A kedvenc patakomnál is alacsony a vízállás, és ami még nehezebbé teszi a dolgomat elég szépen le is van tisztulva. A Palotavárosi tavakon is túl vagyok pár igazán süket napon. Az utóbbi időben megint csak pergető bottal járom a környékbeli vizeket. A békés halazás valahogy nem annyira izgat, mint a rabló halak világa. Kevéske sikerélményem azért volt, de csak a Gaja patakon. Sok halat egyszer sem sikerült fognom, de legalább fogtam valamit.


Többször is jártam a kedvenc sügérfogó helyeimen, sajnos kevés kis csíkost sikerült becsapnom pedig ők a kedvenceim. Az egyik hajnalon a Fehérvárhoz közeli részen csipegettem ki két egész darabot.  nem volt egy jó peca, de legalább nem lett betli a vége.




Következő alkalommal a patak torkolati részét látogattam meg. Ide már egy csukázót is vittem magammal.
A két víz találkozásánál fogtam egy kisebb csukát, olyan 40cm körülit. Sajnos több kapásom nem volt.
Feljebb mentem a kedvenc sügérfogó helyemre, itt aztán fogtam is egy sügért, ami eddig az idei legnagyobb. Sajnos csak telefon volt nálam, amivel nem bírtam normális képet csinálni a halamról. A végére még jött egy kis süllő, így három fogott hallal zártam a délutánt.




Másnap hajnalban még visszamentem ugyanoda. Most teljesen bementem az összefolyáshoz a félszigetre.
Innen aztán reggelkét csukát is akasztottam, de sajnos az első lefordult, nagyon vékonyan akadt. Egyik sem volt nagyobb negyvenegykét centinél. A fogás érdekessége, hogy ez volt az első olyan halam, amit valamilyen Wizard plasztikkal sikerült megfognom.



 Miután meguntam helyben állós pergetést, megnéztem a sügéres helyet. Egy közepes, és egy egészen apró sügér kóstolta meg a plasztikot. Megint 3db kifogott hallal zártam a napot....




Voltam még más helyeken is, de mintha mindenhonnan eltűnt volna a hal.
Holnap reggel is mehetnék, de vajon érdemes?