2016. július 9., szombat

Hajnali süllők

Sajnos egyre ritkábban lep meg a Velencei-tó. Valamiért az a jellemző, hogy minden évben egy kicsit rosszabb a helyzet. Egyre inkább behínarasodnak a kikötők, egyre kevesebb a sügér, a csuka. A süllő is megritkult, és sajnos idei megfigyelés, hogy balinrablás is egyre ritkábban van. Néha aztán megembereli magát az öreg tó, és meglep. Most, egy ilyen történet következik.

Hajnali 2:20. Ébreszt a telefon. Nem esik jól. Úgy érzem magam, mintha percekkel korábban aludtam volna el. Gyűrötten szállok ki az ágyból, és a kávé is csak mérsékelni tudja, a fáradtságérzetem. Lassan készülődök. Hajnalban akarok kiérni, még a sötétben. Egy igazi, hajnali, kikötői süllőpergetést tervezek. Csendben elkészülök, és már megyek is a kocsi felé. Perceken belül, már úton vagyok a tó felé. Leengedem az ablakot, jól esik a hajnali kissé frissebb levegő. Ilyenkor még jó nekem az idő, bár most is közel 20 fok van. Fél óra, és megérkezek. Összekapok két botot, és a merítőt. Irány a víz!
Még sötét van, időben érkeztem. A wobbleres bot után nyúlok. Apró, 6cm-es wobblerrel nyitok. Közben fülelek, várom a rablások hangjait, de hiába. Pedig nem vagyok nagyravágyó. Megelégednék a csattanós süllőrablások helyett, a megriadó küszök spriccelésének hangjával is, de süket a víz. Közben, lassan világosodni kezd. Le is teszem a wobbleres pálcát.


A másik boton 8cm-es gumihal várja a süllők támadását. A nyílt víz irányába dobok. Próbálom emelgetve, és simán csak vízközt húzva is. Egy, tétova ütésen kívül, semmi.Tutira kis süllő volt. Azokat meg, megfogni se akarom. Közben feltámad egy kis hajnali szellő. Jól esik a kevés friss levegő, és a szúnyogok se támadnak olyan vadul. Közben taktikát váltok. A nyílt víz meddő szűrése helyett a beton szélét mártogatom a gumihalammal. Fogtam már így süllőt, nem is egyet. Kb. itt járok az elmélkedésben, amikor igazi pendülős süllőkapás. A bevágásomban csúnyán benne is marad a bot. Jó süllőt akasztottam! Pár tompa pumpálás lent, de már jön is fel. Veszettül rázza a fejét, de hiába, jól tart a horog. Beugrik a beton móló alá, de messzire nem tud menni. Hol a merítő? Ó hogy az a..... Kb. 10 méterre tőlem hever a földön. Óvatosan elkezdek oldalazni, hogy elérjem. Szerencsére a halam már nem ellenkezik. Pár pillanat, és már a merítőben piheg. Gyönyörű, faroktőig 53cm-es süllő!


Remegő lábakkal folytatom a pergetést, illetve a beton melletti mártogatást, gumihallal. A tóban ritkán fog az ember ekkora süllőt, pláne partról. Pár méterre járok az előző akció helyétől, amikor ismét érzem, az áramütésszerűen kemény ütést. Bevágás után, a fékem azonnal felvisít. Na ez se lehet rossz! Most taktikát vált a halam. Feljön, és a fejét rázza ő is. Szerencsére hiába. Pár kisebb kitörési kísérlet után, feladja. Megmerítem. Kicsivel kisebb mint az első, de még így is kiemelkedően szép itteni viszonylatban. Kereken 48cm faroktőig.


Ezek után, már hiába emelgetem a gumihalat, a beton mentén. Egy kósza ütésem ugyan még akad, de aztán csend. Egyre melegebb is van, pedig még alig múlt hat óra, Mi legyen? Abbahagyom, így fogok igazán jó szívvel emlékezni erre a napra. Össze is pakolok gyorsan, és elindulok a parkolóban álló öreg Opel irányába.

Másnap ismét kimentem ugyanoda. Egyetlen, éppen méretes süllőt fogtam. Visszaállt a szokásos rend sajnos. Egy napig tartott a csoda....


Azóta több barátom is vallatta ezt kikötőt. Egy, hasonló méretű süllőt se fogtak. Úgy látszik. nálunk már csoda is csak egy napig tart....

4 megjegyzés:

  1. Ugyanezt érzem én is! Ha találok egy jó kikötőt, ahol akad sügér, akkor az egy hét alatt tele lesz hínárral. Ahol tavaly legalább látni lehetett balin rablásokat, az idén csendes. Nem érzem egyelőre, hogy bevált volna a hosszú pergetési tilalom...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos az általános pergetési tilalomnak ehhez semmi köze.
      Ide vezet a mértéktelen szabad rablás, ami évek óta a tó legnagyobb problémája. A környékbeli jobban ellenőrzött vizekről kiszoruló ügyeskedők, rabsicok, most mindannyian ide szoktak a tóra. A lebukás esélye itt nulla szinte. Visznek itt már mindent, még a 10cm-es sügért is...
      Persze a nagy víz sem segít. Most ott is víz van ahol nyáron soha se szokott.

      Törlés